#Európa Liga


 

"Elég önbizalommal rendelkezünk" - A Fradi várja a holnapot

A Ferencváros vezetőedzője és labdarúgói is úgy érzik, pluszt jelenthet a számukra, hogy az Európa Liga első selejtezőkörétől eltérően csütörtökön, a második forduló első összecsapásán már nézők előtt fogadhatják ellenfelüket, a bosnyák Zeljeznicar együttesét.

MTI MTI









Belga ellenfele lesz a Fradinak
 

Belga ellenfele lesz a Fradinak

Továbbjutása esetén a Ferencváros a belga Standard Liége, a Debrecen pedig az izlandi KR Reykjavík és a norvég Rosenborg összecsapásának továbbjutójával találkozik a labdarúgó Európa Liga-selejtező harmadik fordulójában.

MTI MTI

Európa Liga: Döntetlent játszott a Debrecen Rigában
 

Európa Liga: Döntetlent játszott a Debrecen Rigában

A Debreceni VSC 2-2-es döntetlent ért el a lett Skonto vendégeként a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc csütörtöki első mérkőzésén, így kedvező helyzetből várhatja az egy hét múlva esedékes hazai visszavágót.

MTI MTI



Történelmet írt a Sevilla az EL döntőjében
 

Történelmet írt a Sevilla az EL döntőjében

A Sevilla címét megvédve megnyerte a labdarúgó Európa Ligát, mivel a varsói döntőben szerda este 3-2-re legyőzte a Dnyipro csapatát, így története során negyedszer diadalmaskodott a második számú európai kupasorozatban, s ezzel rekorder lett.

MTI MTI

Megint egy focisorsolás, ami minket már nem érint
 

Megint egy focisorsolás, ami minket már nem érint

Elkészítették az Európa Liga csoportkörének beosztását. Itt is önfeledten lehet szurkolni, magyar csapat nincs. A Debrecent kiütő svájciak amúgy a Napolit, a Sparta Prahat és a pozsonyi Slovant kapták ellenfélnek.

unknown unknown

Kiesett a Debrecen az Európa Ligából
 

Kiesett a Debrecen az Európa Ligából

A Debreceni VSC csütörtökön gól nélküli döntetlent ért el a svájci Young Boys ellen a labdarúgó-Európa Liga-selejtező negyedik, utolsó fordulójának hazai visszavágóján, így az idegenben elszenvedett 3-1-es vereség miatt kiesett.

MTI MTI


Hazai vereséggel is továbbjutott a Diósgyőr
 

Hazai vereséggel is továbbjutott a Diósgyőr

A Diósgyőr a csütörtöki, nyíregyházi visszavágón ugyan 2-1-re kikapott a bolgár Liteksz Lovecstől, ám az első mérkőzésen aratott 2-0-s sikerének köszönhetően bejutott a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójába.

MTI MTI

Gera sem tudta megmenteni a Fradit a kieséstől
 

Gera sem tudta megmenteni a Fradit a kieséstől

A Ferencváros kiesett a második fordulóban a labdarúgó Európa Liga selejtezőjében, miután a múlt heti, idegenbeli 1-0-s vereség után a csütörtöki, hazai visszavágón is kikapott, mégpedig 2-1-re a horvát HNK Rijekától.

MTI MTI